Gyógyfürdő

Gyógyfürdő

A napjainkban is látogatható fürdő első létesítménye 1927. július 26.-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára.

A kezdetektől napjainkig

A létesítmény kezdetben még csak a fürdőzés lehetőségét biztosította, de már akkor elindult a kezdeményezés, mely az orvosi felügyelet melletti gyógyítás jövőjét alapozta meg. A hévíz tudományos vizsgálatai igazolták, hogy a Hajdúszoboszló alatt elterülő víztenger összetétele rendkívüli mértékben egyedi.

Gyógyfürdő

Neves kutatók véleménye szerint, "a hajdúszoboszlói víz a maga nemében egyedülállónak tekinthető, hozzá hasonló összetételű és hőmérsékletű víz nem ismeretes - mondta Dr. Bodnár János (1889-1953) vegyész professzor, valamint Dr. Dalmady Zoltán (1880-1934) szerint "a hajdúszoboszlói víz ötszörösen hígitott tengervíznek tekinthető és nem más, mint a triaskori tenger felidézett szelleme."

Az 1927-es fövenyfürdő megnyitása óta a gyógyfürdő nagymértékben megváltozott. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, jelenleg három különböző hőfokú fedett, míg a szabadban további négy élményelemekkel felszerelt medencével várja vendégeit.

A 2002-ben történt átfogó felújításnak köszönhetően az egész épület teljesen megújult. A gyógyfürdő épületének megújulása, a kezelő helyiségek bővítése és a pihenőhelyek kialakítása teremti meg az ideális feltételeket a vendégek teljes kikapcsolódásához és gyógyulásához.


A termálvíz összetétele, felhasználási területei

Az alkalmazás során tapasztalható gyógyulás a hajdúszoboszlói víz összetételéből adódik. A víz legnagyobb mértékben nátrium-kloridot, hétköznapi nevén konyhasót és ammónium-kloridot, vagy más néven szalmiáksót tartalmaz. További alkotóelemei a bróm és a jód, valamint karbonátok, nitrátok és egyéb kémiai elemek, mint például lítium, vas vagy magnézium.

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben a vendégek a fürdőkezelések mellé több, mint 40-féle különböző kezelést igényelhetnek, melyek hatásukat a kombinált igénybevétel esetén fejtik ki legjobban.

A gyógyfürdő legismertebb gyógyászati kezelései a fürdőkezelés, az iszappakolás, a súlyfürdő, valamint a tangentoros víz alatti masszázskezelés. A gyógymasszőrök által alkalmazott masszázstechnika tovább fokozza az előbb említett kezelések hatásfokát.

Gyógyszolgáltatások

Kedvezményes gyógyászati kezelés csomag (tartalma 4 db kezelés/ nap)

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben kedvezményes gyógyászati kezelési csomag igényelhető, azoknak akik napi 4 db kezelést vesznek igénybe a következő szolgáltatások közül: termál gyógymedence, kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas fürdő, orvosi masszázs, vízsugár masszázs, víz alatti csoportos gyógytorna.

Gyógyászati szolgáltatások

termál gyógymedence (01)
kádfürdő (02)
iszappakolás (03)
súlyfürdő (04)
szénsavas fürdő (05)
orvosi masszázs (06)
vízsugár masszázs (07)
víz alatti csoportos gyógytorna (08)
komplex fürdőgyógyászati ellátás (09)